Izgalom, készülődés, egy történés várása – nyüzsgő tömeg sietett templomokba nagyszombat estéjén mindezt, és sokkal többet magában hordozva. A hívek, arcukon az öröm vonásaival, ünneplőbe öltözve mentek végig a csendes utcákon és léptek be a templomok kapuján. A kereszténység legnagyobb ünnepe húsvét, Jézus Krisztus feltámadása a halálból, az emberiség megváltásának, az Istennel való kiengesztelődésnek, a reménynek az örömét hordozza magában.
A fény megtöri a sötét, kilátástalan, értelmetlennek tűnő életet. Jézus Krisztus világosságot hoz a világba, ahogy ezt a szatmárnémeti Székesegyházban is láttatták az este fél kilenckor kezdődött vigília szertartás elején, amikor a tűz megszentelését követően Schönberger Jenő püspök asszisztenciájával belépett a templomtérbe, a ministránsok pedig szétosztották a fényt, a húsvéti gyertya lángját a hívek között. „Krisztus világossága!” – kiáltották háromszor, míg az oltárhoz értek. Ott gyertyatartóba helyezték az új, húsvéti gyertyát, Gríz László diakónus pedig elénekelte az egyház ősi énekét, az Exultet-et. A hívek ülve hallgatták az ilyenkor elhangzó öt olvasmányt, majd Dicsőség-re újra megszólaltak a nagycsütörtökön elhallgatott csengők, a harangok és az orgona, felkapcsolódtak a lámpák, és ezzel megkezdődött az Allelujás húsvéti szentmise.
Az idei feltámadási szentmisében, Schönberger Jenő püspök arra kérte híveit, legyenek valóban húsvét utáni keresztények: „Több mint kétezer évvel ezelőtt az apostolok azzal a hírrel álltak a világ elé, miszerint Jézus Krisztus él. És ezzel választ tudtak adni a legsúlyosabb kérdésre: van-e értelme az életnek? Orvoslást tudtak nyújtani az emberiség legfájóbb sebére, az elmúlásra. Hiszen találkoztak a feltámadt Krisztussal. Jézus feltámadt a halálból, Jézus él. Benne megoldódott minden gond. Ez az evangélium. Ennél jobb hír nem kell. Egy napon a názáreti Jézus kilépett a sírból és azt mondta, élek, és mindaz, aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Testvérek, ez a húsvét üzenete, ez a felelet az élet nagy kérdéseire. Szent Pál rólunk is mondja, hogy a kereszténységben meghaltunk és eltemetkeztünk Jézus Krisztussal, hogy vele együtt támadjunk fel a halálból. De mi még nem haltunk meg – mondhatnánk jogosan. Már rég meg kellett volna halnotok a bűnnek, minden nap, hogy már most az Istennek éljetek, Jézus Krisztusban – válaszolná ő. Ha még nem haltunk meg a bűnnek, még mindig húsvét előtt vagyunk, pedig már utána kellene, hogy legyünk.”
A keresztségi fogadalmak megújítását is a szentbeszéd központi gondolatával vezette be a püspök: „Ugye, testvérek, mi nem akarunk többé már húsvét előtt élni, újítsuk hát meg keresztségi fogadásunkat, hogy Isten, aki egyszülött fiának feltámadása által megadta nekünk a megváltást és az istengyermekség kegyelmét, megörvendeztethessen áldásával.” A homília után a püspök atya megáldotta a keresztkutat és a vizet, a ministránsok újra elvitték a húsvéti gyertya tüzét a híveknek, akik égő gyertyával a kezükben újították meg keresztségi ígéreteiket. Az áldozás után régi magyar hagyomány szerint a Szentsírnál „keltegették” Jézust, és onnan indult el a körmenet, a székesegyházból kilépve, a régi főtér parkja körül, beleénekelve az éjszakába az örömhírt: „Feltámadt Krisztus e napon, Alleluja! Hála légyen az Istennek!”. Ettől a ponttól és a húsvéti időben végig így köszönnek egymásnak a katolikusok: Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!
A templomba visszaérkezve is tetten érhető volt az öröm, Schönberger Jenő püspök négy – magyar, román, német és olasz – nyelven kívánt boldog húsvétot és megáldotta a hívek által, kosárban elhozott eledeleket. A hívek ekkor újra meggyújtották gyertyáikat, de ezek a gyertyák égnek majd a napokban a családok ünnepi asztalán is, illetve az év során még sokszor, emlékeztetve a feltámadás örömére, igazára.